Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége | Honlap

A Kárpátalja-blog arról számol be, hogy megszűnt a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének honlapja, legalábbis a korábbi internetes címen nem érhető el és a Google sem találja. Korábban az alábbi fejléc alatt volt elérhető indulásától, 2002-től 2016 végéig. Ekkor az történt, hogy a weboldalnak ingyenes tárhelyet biztosító HHRF egy hónapra felfüggesztette a kezdeti rendszerében működtetett honlapok elérhetőségét, majd az idulás után – úgy tűnik, csak azokat indította újra, amelyek tulajdonosa ezt külön kérte. A MÉKK honlapja, úgy tűnik, senkinek sem hiányzott, így még jelenleg is elérhetetlen, valószínűleg véglegesen megszűnt. Itt jegyzendő meg, hogy 2006 óta már azelőtt sem frissült, egy halott webhely volt.

magyar-ertelmisegiek-karpataljai-kozossege
Az 1993-ban alakult MÉKK megszűnt honlapjának fejléce

Ugyanakkor a MÉKK honlapja számos fontos online tartalom számára adott otthont, sok fontos információt  tartalmazott, amelyek elérhetősége a weben elősegíthette a tájékozódást. Többek között: Bővebben…

Ruszinok Kárpátalján

Személyes szimpátiám az önmagát most meghatározni igyekvő ruszinságé, azt azonban látnom kell, hogy ha történetesen sikerülne álmuk, az önálló ruszin állam létrehozása Kárpátalján, ebben a formációban nem túl nagy szerepet szánnának a magyarságnak.

1996-ban előadást tartottam a hollandiai Mikes Kelemen Kör tanulmányi napjain. A kárpátaljai magyarság helyzetéről beszéltem, de a szervezők külön megkértek, térjek ki arra, hogyan élnek a ruszinok Kárpátalján, mi a jogi státusuk. Az alábbiakat mondtam:

…ha a legutóbbi hivatalos népszámlás adatait megvizsgáljuk, a fentebb említett magyar vonatkozásokon kívül még egy igen fontos momentum tűnik fel: találunk a kimutatásban orosz és ukrán, cigány és román, sőt belorusz és kirgiz lakosokat – de nem találunk egyetlen ruszint sem. Holott mindenki tudja, aki valaha is hallott Kárpátaljáról (amelynek egy időben hivatalos neve is ez volt: Ruszinszkó), hogy az itt élő szláv lakosságot ruszinoknak vagy ruténoknak nevezik, de ismeretesek a rusznyák, a kisorosz vagy magyar-orosz megnevezések is. Nos hol vannak ők, miért nem tud róluk a statisztika?

A kérdésre csupán egy kis történelmi visszatekintés után válaszolhatunk. Tudnunk kell, hogy az internacionalizmust hirdető Szovjetuniónak a nemzetiségi politikája bőven megengedte, hogy egyes nemzeteket-népeket eltöröljön, nem létezővé tegyen, ugyanakkor újakat kreáljon. Így lettek a Karél félszigeten élő finnek karélok, így lettek a moldáviai (besszarábiai) románok moldovánok, s így lettek a Kárpátalján évszázadok óta élő s így őslakosnak tekinthető szlávok – nem ruténok vagy ruszinok, hanem –: kárpát-ukránok. Azaz a hivatalos álláspont 1945 óta az volt, hogy ruszin nép vagy nemzetiség nem létezik, az itt élő szláv lakosság ukrán, történelmileg azonos ezzel a nagy néppel, épp csak elszakadt tőle, mert ezer évre elszakították a magyar hódítók. Épp ezért 1945-ben – és itt majdnem szó szerint idézek egy a 60-as években megjelent hivatalos történelmi alapműből – „megvalósult az ezer éves álom, az ősi ukrán földek a szovjet népek nagy és szabad hazájában újraegyesülhettek”. Ezen az ideológiai platformon állva tehették meg a hatalom birtokosai, hogy a ruszin népnevet törölték szótárukból, nyelvüket dialektussá degradálták, görög katolikus vallásukat pedig 1949-ben egyenesen likvidálták (hitvalló papjaik jelentős részével egyetemben).

A kárpátaljai ruszinság azonban ezt az íróasztal mellett kiötlött verziót soha nem fogadta el, titokban újraszervezte vallását, igyekezett megtartani nyelvét, hagyományait. Erre talán nem is annyira öntudatossága okán, hanem leginkább azért adódott módja, mert e szláv népcsoport Kárpátaljának a szegényebb, elmaradottabb és erősen elszigetelt hegyvidéki részét lakja, ahová csak nagy késéssel ért el például a tömegkommunikáció, és így a külvilágtól szinte hermetikusan elzárt ruszin községekben, az ott élő földműveseknek és juhpásztoroknak bizony mindegy volt, hivatalosan kiknek-miknek nevezik őket.

A ruszinokkal kapcsolatos ideológiát a volt Szovjetuniótól megörökölte a független Ukrajna is, azzal a különbséggel, hogy míg a diktatúra 45 esztendeje alatt ezt a kérdést nem létezővé lehetett tenni, addig a nyolcvanas évek végének és a 90-esek elejének erjedési folyamatai során, amikor a szovjet hatalom már, az ukrán pedig még nem tudott megfelelő nyomást gyakorolni, nos, akkor a ruszin szellem kiszabadult a palackból. A pravoszláv egyház óriási ellenállása ellenére Kárpátalján újjászervezték egyházukat a görög katolikusok, megalakult a Kárpáti Ruszinok Szövetsége, lapot indítottak, s megindult egy új ébredési folyamat, melynek egyik csúcspontja az volt, hogy az említett ruszin szervezet vezetői árnyékkormányt alakítottak és zászlajukra tűzték a független Kárpáti Rusz nevű köztársaság megalakításának szándékát. Itt azonnal hozzá kell tennem, hogy ne gondoljunk széles tömegeket érintő népi mozgalomra. A ruszin ébredés néhány szűk értelmiségi csoport magánügyének tűnik mind a mai napig, s ezen csoportok egymással is torzsalkodva, átfogó stratégia és tömegbázis nélkül, nem ritkán igen szélsőséges nacionalista hangot megütve és gyakran a nemzeti romantika szintjén gondolkodva állítják hol azt, hogy a ruszinság azonos az ősi Kijevi Rusz népével és éppenséggel az ukránok meg az oroszok származnak a ruszinoktól, nem pedig fordítva, hol azt, hogy a ruszinok a honfoglalás idején itt talált fehérhorvátok leszármazottjai, hol azt, hogy ők a Kárpát-medence több ezer éves őslakosai, Isten kiválasztott népe, sőt – ad absurdum – azt, hogy egyenesen a kozmoszból érkeztek erre a földre.

Ezeken az „elméleteken” saját, azaz ruszin származású tudósaik is mosolyognak (említsünk csupán egyet, a magyarul is jól beszélő Kobály Józsefet), s történelmi, nyelvi, régészeti, antropológia vizsgálatok egybevetésével állítják – és ez ma a legtárgyilagosabbnak tűnő tudományos álláspont –, hogy a ma élő ruszinok ősei a XII-XIII. századtól kezdődően és Mária Terézia nagy betelepítési akcióival bezárólag jöttek-szivárogtak-települtek át a Kárpátok túloldaláról, genetikailag tehát azonosak a ma is ott élő ukránokkal. Azonban – és ezt már én teszem hozzá, úgy is mint liberálisan gondolkodó ruszinbarát – az évszázadok során a Kárpátalján élő szláv népcsoport meglehetősen nagy mértékben elhasonult az ukránoktól, más nyelvet beszél, amely a nyelvjárásiasságon túlmutató, alapvető grammatikai és lexikális különbségeket mutat az ukránokéhoz viszonyítva, mások a néprajzi és kulturális hagyományai, más a vallása – és talán más a mentalitása is, hiszen évszázadokon át mégis csak szorosabb-lazább közösségben éltek az alföldi magyarokkal, és mert mégis csak egy másik ország lakosai voltak, akik sorsközösséget vállaltak annak történelmével. (Gondoljunk csak a Rákóczi vezette szabadságharcra, amelynek során többször kitüntették magukat, s nagyságos fejedelmünk a „gens fidelissima” megtisztelő jelzővel említette őket.)

Ukrán „testvéreik” részéről a ruszinokkal ugyanaz történt, amire számtalan példát mutattak az utóbbi esztendők: a grúzok, alighogy kivívták az oroszoktól függetlenségüket, azonnal kijelentették, hogy Abházia elszakadásáról szó sem lehet; Moldávia, amint elszakadt a Szovjetuniótól, azonnal elnyomta a gagauz kisebbség nemzeti mozgalmát – és akkor már ne is szóljunk a Szerbiától elszakadt Horvátországban élő szerbekről. Nos, Ukrajna függetlenségi nyilatkozatán még meg sem száradt a tinta, amikor azonnal kijelentették, hogy Ukrajna területi integritása szent is sérthetetlen, azaz: nekik szabad volt a Szovjetunióból kiszakadniuk, de őbelőlük valakinek – azt már nem! Az a hivatalos álláspont sem váratott magára sokáig, mely szerint ukrán nemzet és ukrán nyelv csak egy van, s a ruszinok is ukránok, a megnevezés nem jelent többet, mint azt, hogy kárpáti ukrán.

Nekem mint magyarnak és a kárpátaljai magyarságnak nem lehet – és nem is kell hogy legyen – beleszólása ebbe a vitába; annál is kevésbé, mert ugyan az én személyes szimpátiám az önmagát most meghatározni igyekvő ruszinságé, azt látnom kell, hogy, ha történetesen sikerülne álmuk, az önálló ruszin állam létrehozása Kárpátalján, ebben a formációban nem túl nagy szerepet szánnának a magyarságnak, s nyilván azonnal kijelentenék, hogy a Kárpáti Rusz integritása sérthetetlen, a magyarok pedig esetleg nem egyebek elmagyarosodott ruszinoknál. A magam részéről botrányosnak tartom, hogy egy közel milliós lélekszámú etnikumtól elvitatják az önmeghatározás jogát, de elutasítok mindenféle nacionalizmust, így a ruszint, sőt a magyart is. Ugyanakkor igyekszem megértéssel szemlélni a ruszinok heveskedését, és belátom, hogy az őket ért igazságtalanságok ellen nem harcolhatnak egy grállovag eleganciájával. Nehezebb helyzetbe kerül a magyarság akkor, ha hivatalosan színt kell vallania ebben a kényes kérdésben; és itt hadd említsek egy konkrét példát. Hagyományosan minden év júniusában a Tiszapéterfalva határában újraállított turulmadaras emlékmű tövében gyűlnek össze mindazok, akik az Esze Tamás vezette 1702-es tiszabecsi átkelésre és a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcra kívánnak emlékezni. A nagygyűlést hagyományosan a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezi, ennek vezetői engedélyeztetik az összejövetelt és állítják össze a forgatókönyvet: ki kap majd szót, és ki nem. Ugyancsak hagyományosan a magyarokkal együtt ünnepelnek az emlékmű tövében a ruszinok is, akik maguk is fejedelmükként emlékeznek Rákóczira, s akik a magyarokkal együtt a két együtt élő nép szimbolikus értelmű összefogásának hiszik a lassan háromszáz éves fegyverbarátságot. Nos, az idén a hatóságok csak azzal a feltétellel engedélyezték a KMKSZ számára a megemlékezést, ha a ruszin szervezet képviselőinek a rendezők nem adnak szót (akik egyébként ilyenkor, ugyancsak hagyományosan, ruszin identitásuk kinyilvánításának jó alkalmát látják a rendezvényben). A szervezők hát kurtára-furcsára fogták az ünnepélyt és nem adtak szót a ruszin szövetség képviselőinek, azaz belementek ebbe a méltatlan kompromisszumba. Máig rágódunk rajta, vajon az ellenkező verzió jobb lett volna-e, hiszen képtelen helyzet, hogy egy nemzeti kisebbség hivatalos vezetőinek az államhatalom iránti lojalitás vagy egy másik kisebbség iránti szolidaritás között kelljen választania.

Bővebben…

Tiltakozás a Népszabadság megszüntetése ellen

Az utóbbi évek legfelháborítóbb közéleti eseménye a Népszabadság bezárása – vagy, mint a tulajdonos kommunikálja – működéséének felfüggesztése.

Minden felháborító körülményen túl az én szememben a leggyalázatosabb a nol.hu archívumának az elérhetetlenné tétele. A gigantikus cikkarchívum egyetlen darabja sem érhető el, a Népszabadság Online internetes címén ez a gyalázatos, hazug és álszent sajtóközlemény ömlik elénk:

Sajtóközlemény – Sürgős

A PLT-vel és új székhelyével a Mediaworks korszakváltás előtt áll

A következő feladat: a Népszabadság üzleti modelljének újraformálása

2016. szeptember 30-án a Mediaworks Zrt. megvásárolta a Pannon Lapok Társaságát, ezzel a Médiaworks valódi regionális kiadóvá vált, markáns jelenléttel a sportlapok és magazinok piacán. A napokban zajlik a Mediaworks budapesti operációjának Budapest, Bécsi út 122-124. szám alatti, a Népszabadság-épületben újonnan kialakított és költségtakarékos székhelyre történő költözése, ahol több mint 400 munkahely került kialakításra.
Mindez lehetőséget teremt a stabil gazdasági alapok megteremtésére, ami a minőségi újságírás legfőbb garanciája.

A bevételek növekedése és a menedzsment költségcsökkentési intézkedései ellenére a Népszabadság esetében ez idáig sajnos nem sikerült megteremteni a pénzügyi eredményességet. Ennek, a jövőbeli sikeres üzleti modell meghatározása útján történő elérése a menedzsment kiemelt feladatát kell, hogy képezze.

A jelenlegi üzleti modell működtetésével a Népszabadság a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja, és ez várhatóan hosszú távon így maradna, amennyiben működése nem kerül teljesen új alapokra. A cégcsoport és több mint ezer munkavállaló hosszú távú jövője, valamint a cégcsoport kiadványai a szerkesztőségeken, az olvasókon és a gazdasági sikerességen múlik.

A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 %-kal, azaz 100.000 példányt meghaladó mértékben csökkent. Ennek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ez idáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel.

A Népszabadság jövője érdekében a Mediaworks menedzsmentje arra fog összpontosítani, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a lap számára. Ennek keretében a jövőbeli működés biztosítása céljából konzultációt kezdeményez az érintettekkel.

Azért, hogy valamennyi érdekelt teljes mértékben ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni, a Népszabadság kiadása valamennyi formájában (beleértve a nyomtatott és az on-line kiadást is) a mai nappal, az új koncepció kialakításáig illetve megvalósításáig, felfüggesztésre kerül. A fentiek következményeként az érintett területhez rendelt munkavállalók a munkavégzés alól felmentésre, míg a szerződéses partnerek szolgáltatásai időlegesen felfüggesztésre kerülnek.
Annak ellenére, hogy a Népszabadság Szerkesztőségi Statutuma a terület 2015-ben történt reorganizációja és Mediaworks Zrt-be integrálása következtében már nincs érvényben, a Mediaworks konzultációt kezdeményez az érintettek képviselőivel.

A Mediaworks nagyra becsüli előfizetőit, és ahogyan a múltban, most is a legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel jár el velük kapcsolatban. Ennek megfelelően az elkövetkező napokban kiemelt feladatának tekinti az előfizetőkkel történő kapcsolatfelvételt, felajánlva számukra, hogy a Mediaworks portfóliójába tartozó egyéb kiadványok előfizetése vagy a felfüggesztés időtartamára eső, már megfizetett előfizetői díj visszatérítése közül válasszanak.
Az előfizetők számára állandó e-mail és telefon elérhetőség áll rendelkezésre (telefon: 06 40 510-510; e-mail: ugyfelszolgalat@mediaworks.hu).

A Mediaworks Zrt. a Társaság megbízott vezérigazgatójává Katona Viktort nevezi ki, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a vezérigazgatói pozícióból saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.

A jelenleg tervezett évi 25 milliárd forint forgalmával és közel 1.150 munkavállalójával a Mediaworks és a PLT tizenkét megyében (Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Heves, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Fejér, Vas, Veszprém és Zala) rendelkezik regionális sajtókiadvánnyal. A regionális sajtótermékek a társaság legnagyobb bevételi forrását adják, 50%-ot meghaladó részesedéssel. A Mediaworks-PLT csoport által értékesített napilapok kb. 75%-a regionális napilap. Ezen felül a cégcsoport országos napilapokat és magazinokat is megjelentet.

Mindenki tudja, szó sincs gazdasági okokról. Például az archívumot befogadó szerver bekapcsolva hagyása fillérekbe kerülne, ugyanakkor megakadályozná a brend gyors elértéktelenedését. Ám a cél nyilvánvalóan épp ez: hadd veszítse el értéke 99 %-át, aztán majd Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor strómanja megveheti húgyért-szarért.

A fenti szövegnél ezerszer pontosabban érzékelteti a valóságot a magyar írók tiltakozása:

Tiltakozás a Népszabadság megszüntetése ellen | Piréz blog

A fociról azért se

Ha kicsit is érdekelné a Viperát a futball, okosan értekezne arról, hogy persze, győzni jó, örülni jó, együtt örülni még jobb, a teljesítmény előtt illik kalapot emelni és hogy normális körülmények között egy kontinentális bajnokságon elért győzelmet és a valószínű továbbjutást utcai fiesztával ünnepelni érthető és jogos. Mindez azonban ma Magyarországon éppen hogy nem normális körülmények között történik, hanem olyan előzmények után, olyan helyzet közepette és olyan következmények árnyékában, amelyek mindenre okod adhatnak, csak önfeledt ünneplésre nem.

Forrás: A fociról azért se

Befellegzett a kárpátaljai magyarságnak

Engem inkább a személyes tapasztalatok vezettek arra, hogy kilátástalannak ítéljem közösségünk helyzetét és a számszerű adatok tényszerűsége mellett intellektuális és morális leépülésről beszéljek, meg is róttak azért, hogy “személyes érzületek” mondatnak velem súlyos ítéletet. Viszont Bárdi Nándor felkészült történész, és tudom, hogy állításai mögött alapos kutatások és hiteles statisztikai adatsorok állnak, így a következtetései, ha sarkítottaknak tűnnek is: helytállóak.

Forrás: Befellegzett a kárpátaljai magyarságnak

Az ördög a részletekben

Válság Ukrajnában – a magyarság helyzete

És mi lesz Ukrajnával? Szétesik, megszűnik vagy tovább agonizál? Vágóhídra hajtja, nyomorra kárhoztatja és/vagy menekülésre kényszeríti lakosait (köztük az itt élő magyarokat) – avagy képes túllépni saját szennyes árnyékán és legalább a javulás halovány reményét felvillanthatja azok előtt, akik mindenek dacára mégis itt szeretnék építeni jövőjüket? > Az ördög és a VPS

Virtuális szerverek bérlés – VPS szolgáltatás – közélet, politika, ukrajna, magyarország, honlap google keresőoptimalizálás – Az ördög az egészben, a részletekben lakik, rejlik – a kárpátaljai magyarság helyzete ukrajnában

Esküvő az ungvári temetőben

Az ember nem sok hajlandóságot mutat a halandóságra. Alkalmasságot annál inkább – ám ezt felismerni vonakodik. Elvégre mindig mások halnak meg, lám, mi meg élünk. Hátha meg lehet spórolni a szembenézést. „Nem ismerkedem idegenekkel” – mondja a konok ember a delphoi jósda feliratát olvasva.

*

Brit tudósok kimutatták, hogy akik hisznek a halálon túli életben, átlagosan 0,7 évvel tovább élnek. Ami azt jelenti, hogy a halálon túli életben való hit a halálon inneni életet hosszabbítja meg, ami viszont szöges ellentétben áll a hívők érdekeivel, lévén nem a mostani életüket, hanem a majdanit gondolják boldognak és teljesnek, amely viszont a hitük miatt éppen ennyivel, azaz 0,7 évvel lesz rövidebb az elvárhatónál. Szemléletesen a helyzetet azzal lehetne ábrázolni, mintha valaki egy alma kesernyés külsejét abban a meggyőződésben enné meg, hogy alatta majd édes falatokat talál, ám éppen azért, mert hisz a kedvező folytatásban, neki több jut a keserű részből. Komisz fickók ezek a brit tudósok.

*

A cigányasszony csontokkal dolgozott. Egészen különös formájú, hófehérre csiszolódott vékony csontocskákat használt, ezeket vetette ki a politúros asztalra amolyan sors-Marokkó pálcikákként. Nézte a kialakult ábrát, beszélni kezdett.

– Az ura azt üzeni magának, hogy él. De beteg. Lázas. Fázik és éhes. Sokan meghaltak. Ő még él, és nagyon szereti magát, bízik abban, hogy az isten hazaküldi.

Csak az élők üzenetét értette. Ha csendben maradt, a bizonyságért hozzá forduló asszony tudhatta, elhurcolt férje már nincs az élők sorában.

Nem halottlátó volt, hanem élőlátó. Látta a gyűjtőtábort és a Gulag minden szörnyű zegzugát. A holtakkal nem volt dolga. Életet jósolt, és tartotta a lelket az itthon maradottakban.

– Miféle csontok ezek? – kérdezte egyszer valaki. – Tyúké, libáé nem lehet, pedig olyasmi.

– Hasonlít, mert szárnyas jószág volt ez is. A csudálatos féniks-madár.

*

Gyakran álmodom három éve halott anyámmal. Amikor legelőször jelent meg alakja, akkor is tisztában voltam azzal, hogy valójában ő már nem él, most mégis itt látom mozogni és beszélni, együtt utazunk valahová, kattog a vonat kereke, anyám egy régi történetet mesél, talán azt, anyjával hogyan utaztak fel Szegedről Budapestre színházat nézni ezerkilencszázharminc-valahányban, mesél a havas tájról és arról, amíg ők ültek az előadáson, addig nagyapám a rádión hallgatta az egyenes közvetítést, erről mesél anyám, és engem zavar ez a helyzet, mert álmomban is tudom, hogy ő már nem él, ezért nem örülhetek annak, hogy most mégis elevennek látom, elnézek a feje fölött, kerülöm a tekintetét, ne kelljen a szemébe mondanom, de hát téged már eltemettünk a randvánci dombok alatt, emlékszel?

Addig-addig zavart ez a visszatérő helyzet, amely ébredésemet is nyomasztóvá tette, mert nem tudtam kiigazodni a megjelenítés lelki mechanizmusán, miért látom újra és újra elevennek anyámat, s miért tudom közben pontosan, hogy nem lehet az, miért nem veszi el agyam éjszakai automatizmusa vagy a tudás bizonyosságát vagy a látomás élességét, külön-külön bármelyiket elfogadnám álmaimban, de a kettő zavart, addig-addig, amíg egyszer a megoldás is felkínálkozott, tiszta felismerés formájában. Igyekezetem ellenére ugyanis anyám váratlanul elkapta a tekintetemet, pontosan értette, mi a gondom ezzel az egésszel, kicsit elmosolyodott, és azt mondta, de hát ez korábban történik, fiacskám.

Így emelte át a halála utáni álmaimat a halála előtti történésbe, s ezzel helyére is került minden. Most már szemébe nézhetek, amikor a havas táj látványát egyszerre unjuk meg az idő kattogó vonatán.

*

Új könyvemben (Tejmozi, 2011) hősöm apja meghal a regény egy adott pontján, de ha valaki nem olvassa odáig a szöveget, akkor az ő számára még él, életben van, életben marad hősöm apja mindaddig, amíg a haláláról való olvasás halottá nem teszi. Addig még vidáman tesz-vesz a faházban hősöm apja a regényemben, teát főz, kenyeret pirít, diót tör, feláll sóért, kiskanálért, beengedi vagy kizavarja a macskáit, álldogál a könyvespolc előtt, ujjbögyeit húzza a gerinceken, majd kicsit ledől a pamlagra pihenni, le-lecsukódó pillái alól nézegeti a szemközti falon a kárpitot, amelyről soha nem tudta eldönteni, hogy titkos, kifejthetetlen szépségével vagy láthatón otromba, frivol ízléstelenségével izgatja-e fel jobban, s hogy mit tud újra és újra olyan alaposan szemügyre venni az egyetlen nagy vágyódássá növesztett nimfán és a kéjes ábrázattal fejét ölébe hajtó egyszarvún, ezen az egyszerre otrombán perverz és megejtően szűzi légyotton, amely úgy teszi gúny tárgyává az eredeti legendát, hogy egyszerre meg is szenteli. Addig nézi az ezerszer látott képet, amíg talán el is alszik egy rövid időre hősöm apja a regényemben, de aztán hirtelen felriad, felkel, és mint aki sürgős munkát hagyott félbe, kimegy az ünnepélyes téli tájba, ahol tegnapi nyomait rég betemette a havazás.

*

Az ungvári ortodox izraelita hitközség az Ungváron is dühöngő spanyolnáthajárvány idején 1918-ban különös szertartást rendezett egy fiatal pár számára.

Mint a lapok beszámoltak róla (ezúton köszönöm meg L. Juhász Ilona szövegküldeményét), a „spanyoljárvány” meggátlása céljából a jegyespár „künn a zsidó temetőben” fogadott egymásnak örök hűséget. Temetőben esküvőzni? Elég bizarr ötlet.

Az Ung c. újság 1918. évi október 27-i számában babonaságot emleget, kétségbe vonja a ceremónia értelmét és azt is, hogy valódi vallási hagyományon alapulna. Nem kevés iróniával fűszerezett cikkében többek között ezeket írja:

„F. hó 20-án – vasárnap – délután folyt le a rendkívüli körülményű esküvő az igazán kies fekvésű, fákkal borított zsidó temetőben. Már 2 órakor kocsik és gyaloglók óriási tömege lepte el az utcákat és a Domonya mellett fekvő temető útját. Rég nyilvánult meg ekkora érdeklődés egy esemény iránt, mint e »temetői esküvőn«. Az embereket inkább a »rendkívüliség«, a szenzáció vonzotta. Mert valami nagy meghatottságot, vagy buzgóságot mikroszkóppal sem lehetett felfedezni. A gyönyörű őszi nap sugarai derűt öntöttek a több ezer főre tehető sokaságon.

Ilyen esküvő Ungváron először 1878-ban a nagy kolerajárvány idején volt, az a házaspár ma is él még Ungváron igen megelégedetten…

Három óra után végre megérkezik a jegyespár, Weisz Sámuel kereskedősegéd és menyasszonya, Grünberger Regina, a nap hősei. Óriási tolongás és senki sem tud rendet teremteni. A temető elején van felállítva a kék bársony baldachin, mely alatt az esküvői szertartást megtartják. Előbb azonban Steif Jonathán alrabbi intéz ékes német nyelven beszédet a gyülekezethez, amely sokszor erős zsargonba csap át. Főleg a jótékonykodásról és az adakozásról beszél, csak a végén jön a spanyolnátha.

Mindenki az új párt akarta látni és épp ezért csak keveseknek sikerül a baldachin közelébe férkőzni. A kántor templomi gyermek-énekkara igen szépen énekel. Aztán még erősebb a tolongás, visítás, kiabálás – az esküvőnek vége. Valami jófajta szilvóriumot osztogatnak a kijáratnál, úgy láttam, mindnyájuknak – egy pohárból…”

A cikk azt sem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a jegyespár a különös körülmények vállalásáért „a Chevra Kadisah szent-egylettől 6000 korona hozományt” kapott.

Néhány nappal később olvasói reagálásban bizonyos Deutsch Jenő kiigazítja a cikkíró tévedéseit és magyarázatot is ad a nem mindennapi eseményre.

„Ősrégi zsidó szokás járvány idején a temetőben, a síroktól távol, szabad helyen esküvőt tartani, ez nem babonaság, minthogy a zsidó vallás szertartásaiban és szokásaiban ilyen nem található. A hithű zsidó ezzel Istenben vetett határtalan bizalmát fejezi ki, tanújelét adja optimisztikus érzelmeinek, amidőn esküvőt rendez a temetőben, ezzel mintegy kifejezésre juttatva: íme, dacára a járványnak, Istenben vetett bizalmunk nem ingott meg, megvagyunk győződve isten jóságáról, irgalmáról és gondviseléséről, aki nem engedheti, hogy az emberiség kipusztuljon. Ez a szokás még egy célt van hivatva szolgálni. Tudvalevő ugyanis, hogy a csüggedés, a félelem az ember egészségét megtámadja, aláássa, és nagyban hozzájárul a beteg állapotának rosszabbodásához, az esküvővel azt fejezi ki a vallásos zsidó, hogy az embernek nem szabad elcsüggednie, íme látjátok emberek, mi a legnagyobb járvány idején esküvőt tartunk a halottak közelében, a temetőben, nem félünk, emberek ti se féljetek és ne csüggedjetek el, az isten velünk van most is. Az esküvőt jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegényke részére, jótékonyságot, könyörületességet gyakorolnak, hogy az Isten is könyörüljön meg rajtunk.”

Esküvő a temetőben. Bizarr, de gyönyörű képtelenség. Az irónia lehet akár jogos is, ám az aktus szimbolikus ereje vitathatatlan, hiszen a halál alighanem a leghitelesebb tanúnk akkor, amikor az életre esküszünk.

Az ifjú házasok további sorsáról semmit sem tudni. A járvány azonban már rég elmúlt, amikor Basa Péter fényképésznek az esküvőn készült néhány igen sikerült fotója még mindig ott díszelgett az ungvári Korzó kirakataiban.


Megjelent: Mozgó Világ, 2012/02

 

Fenti írásomat nem sokkal azelőtt küldtem el a szerkesztőségnek, mint hogy a Fórum Intézet honlapján megjelent L. Juhász Ilona hasoncímű néprajzi tanulmánya.  Forrásunk azonos. Két éve annak, hogy Ilona (Liszka József néprajzos barátom azonos szakmát űző felesége) elküldte nekem az Ung című ungvári lap néhány 1918-as közleményét, azt kérdezve, nem tudok-e valamit az ezekben leírt furcsa esetről. Sajnos csak nemleges válasszal szolgálhattam, de eléggé érdekesnek találtam a leírtakat. Icu már akkor jelezte, hogy feltétlenül utánajár a különös történet néprajzi és vallási vonatkozásainak. Ezt meg is tette, kutatásának eredménye a fentebb említett és belinkelt dolgozat. Az ő munkájától teljesen függetlenül olykor nekem is eszembe jutott a csaknem száz évvel ezelőtti ungvári esemény. Amikor pedig első idei mozgós hónaplómban  (nem először) a halál témája köré sorakoztattam néhány frissebb és régebbi emlékemet, tapasztalatomat, igencsak kínálta magát, hogy a több epizódból álló írást a temetői esküvő képeivel és szimbólumával zárjam.