Arabella Dolýk és a ruszin eredetmítoszok

arabellaBüszkén mutatja hét esztendei munkájának bordó műbőrbe kötött eredményét. Újra és újra nekifutok a hosszú címnek, aztán inkább belelapozok… Van benne elég sok helyszíni fotó, jobb híján elidőzöm a hegyi kunyhóknál, fatemplomoknál. Hümmögök, mintha ismerném ezt a világot. Holott a külsőségeit sem eléggé. De mennyivel többet tudhat az, aki a legmélyére ásott.

Csak külseje alapján ítélhetek a vastag kötetről is. Szép nagy disszertáció. Ha nem is elnöki. És ha azzal szemben ennek az eredetiségéhez nem is férhet kétség. Egyetlen baja van, az viszont súlyos: nem tudom elolvasni. A szlovák-ruszin apa-anyanyelvű szerző ugyanis angolul írta. Még az sem biztos, hogy a címét sikerül hibátlanul ide másolnom: „The Influence of the European Cultural Tradition on Origin Myths of Subcarpathian Ruthenians”. A kutató nem kevesebbre vállalkozik munkájában, mint arra, hogy bemutassa: az európai kulturális tradíciók mely motívumai fedezhetők fel a kárpáti régió ruszinságának az eredetmítoszaiban. Talán mondanom sem kell, hogy az érdemi részt a görög mitológiával indítja és nemcsak az Artúr-legendáig és a Kalevaláig jut el, hanem a magyarok számos ősmondája is szóba kerül, mint lehetséges forrás vagy párhuzam. Történelmi távlatból nézve a sok vándormotívum és kölcsönviszony megléte egyáltalán nem meglepő.

Ami viszont döbbenetes: hogy itt él velünk egy nép, és alig tudunk róluk valamit azon túl, hogy szlávok, hogy többségükben görög katolikusok, hogy évszázadokig a magyar államiság keretében éltek, s hogy állandó vita folyik származásukról és nyelvükről: vajon képeznek-e önálló nemzetet-nemzetiséget, avagy csupán az ukránság egy ágának kell tekinteni őket. Irodalmi nyelvük inkább nincs, mint van (a ruszin függetlenségi mozgalom múlt századi szellemi vezéralakjai például egészen egyszerűen oroszul írtak, helybéli kortárs alkotóik többsége pedig már „ukránul” szocializálódott, így ezen a nyelven alkot). Tudjuk, hogy főleg Kárpátalja hegyvidéki részét lakják, hogy jelentős populációjuk él Szlovákiában, Szerbiában, hogy számottevőek emigráns csoportjaik Kanadában és az Egyesült Államokban. No meg, persze, hogy ők voltak a szabadságharcban II. Rákóczi Ferenc hűséges népe. De hogy voltaképpen milyen kollektív tudattal rendelkezik a gens fidelissima, a keresztény hit mellett, alatt, mögött milyen elemi erejű ősiségek rejtekeznek, arról nincs igazi ismeretünk.

Illetve én most már tudok ezt-azt. Mert ha nyelvismeret hiányában elolvasni nem is vagyok képes a disszertációt, sok mindenről mégis kialakult némi elképzelésem. A szerző ugyanis hosszú ideje levelezik velem (négy másik nyelven; és ebben a szlovák még benne sincs…), nem egyszer részletekbe menően beszámolt eredményeiről. És talán nem csupán hálából, nemcsak azért, mert segítettem neki itteni kapcsolatai kiépítésében és első hegyvidéki útjain én kalauzoltam, hanem mert valamiért fontosnak gondolta, hogy engem is beavasson egy rejtett és egyre inkább feledésbe merülő világ titkaiba. Levelein kívül erről az átbeszélgetett hosszú esték is meggyőztek, amikor terepmunkáiból visszatérve Éva finom vacsorával várta és ő szinte egy hangfelvétel hitelességével adta tovább nekünk az oral history éppen begyűjtött darabját. Ilyenkor a súlyos ószláv misztikum és a pogány varázslat keveredve ülte meg a szobát.

De más miatt is emlékezetesek maradnak estéink. Magyarázatai és vitáink orosz, ukrán, ruszin szavai közé alkalomról alkalomra, évről évre egyre több magyar vegyült. Volt időszak, amikor mi hozzá már csak magyarul beszéltünk, ő valamelyik szláv nyelven válaszolgatott. Aztán egyszerűsödött a helyzet. Lassan visszatanulta tőlünk dédapja nyelvét. „Mindazonáltal az archetípusok kialakulásának Young-féle elmélete mutat bizonyos hiányosságokat”. Ez volt az első magyar mondat, amely elhagyta az ajkát. És, ha jól számolom, ez volt a hetedik nyelv a sorban, amelyen ettől kezdve folyékonyan beszélt.

Eperjesen, Szlovákiában született Bella Dolýkova néven. Ereiben szlovák, ruszin, magyar, szász vér csörgedezik, így „von haus aus” otthonos több nyelvben, a csehet, oroszt és az angolt hozzátanulta, gimnazistaként már ezeket is anyanyelvi szinten beszélte. Hát igen, így könnyű kutatni, különböző kultúrákat összehasonlítani.

2001-ben a prágai angol gimnáziumban érettségizett, majd Londonba került, ahol felsőbb tanulmányait végezte, 2007-ben diplomázott kulturális antropológia szakon. Közben egy EU-s ösztöndíjat elnyerve 2005-től a rutén etnikai csoportok eredetmítoszait kutatta előbb Eperjesen és környékén, majd – és főleg – Kárpátalján, továbbá a Vajdaságban. Ez érett most disszertációvá. Elhozta megmutatni. Nekünk és a hegyek fáinak, mint a Nyírő-regény hőse.

Bár a kutatásai révén került velem kapcsolatba, később az irodalom hozott minket közel egymáshoz: kiderült, hogy kamasz kora óta ír verseket. Ezeket kérésemre megmutatta nekem, segített megértésükben. És mivel nekem nagyon tetszettek, jó párat le is fordítottam; hébe-hóba meg is jelengettek különböző (főleg internetes) orgánumokban. (Spanyolnátha, Kistangó, BárkaOnline, Káfé Főnix, Manzárd…)

Itt gyorsan hozzá kell tennem, hogy nem születési nevén publikál. A Dolýkova vezetéknév tipikus szlovák képződmény: a nők nevéhez kötelezően hozzáteszik az -ova végződést. Ugye hallottunk már olyat a hírekben, hogy Hillary Clintonova.

Néhány éve a szlovák parlament olyan törvényt fogadott el, amelynek alapján ez a használati forma már nem kizárólagos. Például a szlovákiai magyar nők, ha új keresztlevelet kérnek ki, hivatalossá tehetik ovátlanított vezetéknevüket. Bella így járt el, így ő most Dolýk, édesanyja viszont továbbra is Dolýkova, mivel a mama nem kért változtatást… S hogy még bonyolultabb legyen a dolog, a verselni kezdő ifjú hölgy a keresztnevét is megváltoztatta, szerinte publikációk fölött a Bellánál sokkal jobban fest a dallamos, poétikus hangzású Arabella.

Én pedig nem tudom úgy leírni a nevét, hogy ne jusson eszembe egy nagyon régi, de meghatározó fontosságú olvasmányom. Pontosan tudom, hogy az Arabella névvel Sütő András Káin és Ábel című, megrázó erejű drámájában találkoztam először. Az Éden csodálatos, de a Biblia által nem ismert, titkos eredetű „csillaglánya” valahogy összekapcsolódott bennem a hegyi bacsáktól mondákat gyűjtő érzékeny lelkű költővel. Így aztán most azon sem csodálkozhatom, amikor azt meséli, hogy az egyik eredetmítosz szerint a ruszinok a csillagokból érkeztek erre a földre.

Ő nem emlékszik rá, én meg nem szólok neki, hogy ebbe a titokba már évekkel ezelőtt beavatott, és én nem átallottam a motívumot Tejmozi c. regényembe beépíteni.