Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége | Honlap

A Kárpátalja-blog arról számol be, hogy megszűnt a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének honlapja, legalábbis a korábbi internetes címen nem érhető el és a Google sem találja. Korábban az alábbi fejléc alatt volt elérhető indulásától, 2002-től 2016 végéig. Ekkor az történt, hogy a weboldalnak ingyenes tárhelyet biztosító HHRF egy hónapra felfüggesztette a kezdeti rendszerében működtetett honlapok elérhetőségét, majd az idulás után – úgy tűnik, csak azokat indította újra, amelyek tulajdonosa ezt külön kérte. A MÉKK honlapja, úgy tűnik, senkinek sem hiányzott, így még jelenleg is elérhetetlen, valószínűleg véglegesen megszűnt. Itt jegyzendő meg, hogy 2006 óta már azelőtt sem frissült, egy halott webhely volt.

magyar-ertelmisegiek-karpataljai-kozossege
Az 1993-ban alakult MÉKK megszűnt honlapjának fejléce

Ugyanakkor a MÉKK honlapja számos fontos online tartalom számára adott otthont, sok fontos információt  tartalmazott, amelyek elérhetősége a weben elősegíthette a tájékozódást. Többek között: Bővebben…