fertőtlenítés címkéhez tartozó bejegyzések

Villamos busz és fertőtlenítő tabletta

Varázsoljunk pocsolyából ivóvizet

A Tiszta Ivóvíz nevű zöld mozgalom elkötelezettje, a latinos álnéven publikáló, harcos környezetvédő hírében álló újságíró, mint erről új cikkében beszámol, mindig nagy élvezettel olvas igen kézenfekvő ötletekre épülő találmányokról, újításokról szóló népszerűsítő PR-cikkeket. Ma már nem is tudja, vajon nemcsak ő játszott-e el a gondolattal, hogyan lehetne olyan klór-dioxid tablettát fejleszteni,  amely egy bűzös pocsolyát is tiszta ivóvízzé fertőtlenítene, vagy pedig olyan villamosokat építeni, amelyek – ahol a sínpárjuk véget ér – kieresztik autóbusz-abroncsos kerekeiket, néhány kilométerrel így meghosszabbítják pályájukat (mondjuk a közkedvelt kirándulóhelyig, fertőtlenített vizű strandig, gokart-pályáig, kiállítási csarnokig, pánikrendelőig) – tehát, akár szezonálisan, néhány kilométeres távon, kilépnek a kötött pályás státuszukból.

Igaz, tudja az újságíró, erre minden szakember azt mondaná: „Egyszerűbb, ha a villamos végállomásától ama közkedvelt színhelyig buszjárat működne. De az elektromos busz is létező találmány”. Igaza van, de mennyivel vonzóbb felülni arra a villamosra, amely kiemeli magát a kötött pályájából, pöfögni kezd – vagy trolira változik: külön show, spektákulum és élmény, főként a gyerekeknek, fiataloknak. Ilyen őrült ötletekkel érdemes eljátszadozni, hiszen előfordulhat, hogy az ember évtizedekkel később megállapítja: valaki másnak ugyanaz jutott eszébe, csakhogy olyannak, aki tudta, miként érvényesítheti az elképzelés előnyeit, milyen társakat szerez, hogyan védeti le, szabadalmaztatja, és így tovább.

A latinos álnéven publikáló újságíró régebben már megírta, hogy évekkel a megvalósulás előtt feltalálta nemcsak a vízkezelés területén alkalmazható fertőtlenítő tablettát, hanem a tárcsás helyébe a nyomógombos telefont, valamint a kátrányfestékekkel színezett aszfaltot, mely nemcsak a városlakó alsó látókörének szüntelen szürkeségét szünteti meg, hanem funkcionális célokat is szolgálhat: a kék vezet a tengerhez, tóhoz, strandhoz, ivóvíz fertőtlenítő állomáshoz, a salak-vörös a futballpályához, stb. A nyomógombos távbeszélő Ericson szabadalom, a színes aszfaltot Le Corbusier tanítványai alkalmazták első ízben Brazília új, az ország nevét viselő fővárosa építésekor, a fertőzött vizeket tiszta ivóvízzé varázsló tablettát pedig a TwinOxide cég forgalmazza Magyarországon. Villamos busz és fertőtlenítő tabletta Tovább olvasása

Ivóvízkezelés: klór-dioxid vs. klór

Fertőtlenítsünk, de mivel?

fertotlenites klor-dioxid
Fertőtlenítés klór-dioxid vizes oldatával az élelmiszeriparban

A járványok kitörése mindig újra fókuszba állítja a higiéniai előírások betartásának szükségességét. Fertőtleníteni – például az élelmiszeriparban – máskor is szükséges, de vírusfertőzések idején különösen. Ugyanakkor nem mindegy, milyen vegyszerrel történik a védekezés.

Klór és/vagy klórdioxid?

A klórgáz (Cl2) és és a klór-dioxid gáz (ClO2) egyaránt alkalmas fertőtlenítő szerként történő alkalmazásra, azonban mind környezetvédelmi, mind biztonsági szempontból az utóbbi vizes oldatának az előállítása és használata kívánatosabb – köszönhetően egy újgenerációs technológiának.

A Cl2 klórgáz alkalmazásának legnagyobb problémáját a robbanásveszélyesség és az egészségkárosító hatás képezi. Ipari használata esetén rendkívül sok biztonsági útmutatást, illetve környezet- és biztonságvédelmi előírást kell betartani, továbbá gondoskodni kell az esetleges kármentésítésről is. A klórgáz alkalmazása fertőtlenítésre elterjedt, de visszaszorulóban van. Ezzel szembenb

A fertőtlenítésre használt klór-dioxid vizes oldatát a TwinOxide termék segítségével állítják elő, ez utóbbi por alakú szer, melyet két külön komponensben gyártanak le és csak összekeverés után fejti ki reakciós hatását, ezért biztonságosabb és könnyebben is kezelhető a tiszta klórhoz viszonyítva.

A ClO2 (chlorine dioxide) az ózon után a második legerősebb baktericid hatású szer, melyet az élelmiszeriparban és a gyógyászatban is alkalmazunk. A klór az emberi szervezetben irreverzibilis károsodást és gyulladásokat okozhat, míg a klór-dioxid általában lebomlik, mielőtt szervezetünkbe kerülne, éppen ezért a klór-dioxidot előállító TwinOxide biztonságosan alkalmazható az ivóvízkezelés területén és az élelmiszeripari berendezések dezinficiálására is. A megfelelő koncentrációjú – általában 0,3 %-os – oldat segítségével az ipari helyiségek tisztán tartása is megoldható, a berendezések és tárolóedények csíramentesítése is elvégezhető, ezen túlmenően az élelmiszerek lemosására és még tartósításra is kiváló. Csak nagy koncentrációban veszélyes az emberi szervezetre, ám nincs mitől aggódnunk, ha betartjuk az előírásokat.

Forrás: Ivóvízkezelés: A klór-dioxid előnyei