Szentendrei hasznos információk

autómentés szentendre

Szentendre országunk egy kultúrában és művészetekben gazdag városkája. Emiatt nem meglepő módon kedvelt a kirándulók szemében is, ami miatt minden évben sokan látogatják a várost és környékét. Éppen ezért most összegyűjtöttük az összes szentendrei hasznos információt, amire csak szüksége lehet, egy oda látogatónak.

Szentendréről röviden

Szentendre városa Pest megyében a Szentendrei járás székhelye. A város 1870-es évekig kisvárosként volt számon tartva, hiszen alig érte el a négyezer fős lakosságot. Ami régen kisváros volt, annak területe ma már mindössze két városrészt foglal magába. Nevezetesen a Belvárost és a Szamárhegyet.

Az 1970-es évek végén nagyarányú, egylépéses belterületbe csatolás a lakóterületet többszörösére növelte, ennek eredményeként a 21. század elejére ezek nagyrészt beépültek, így a korábbi kisváros lakossága 2010-ben már elérte a 25 000 főt.

Szentendre lakossága

Szentendre népessége a 2015-ös adatok alapján 25 542 fő volt, amely a 2011-es népszámlálást leszámítva már az 1970-es évek óta folyamatosan növekedett. A városban túlnyomó többségben magyarok laknak, 87,9%-a volt az a 2011-es számláláskor. A legjelentősebb kisebbségeknek a németek számítanak 1,7%-kal, őket követi a cigányság 0,5%-kal, majd a szerbek 0,4%-kal, a horvátok, a lengyelek, a románok és a szlovákok 0,3%-kal, valamint az ukránok és a görögök 0,1%-kal. A város 2,2%-a valamely egyéb, nem hazai nemzetiséget képviseli.

Szentendre látképe

Sajátos mediterrán hangulatának és annak köszönhetően, hogy számos művész megfordult itt, joggal kapta meg a „Művészetek városa” elnevezést. Az egyedinek mondható városkép a törökök kiűzése után 1960-ban ideérkező szerb,dalmát és görög telepeseknek köszönhető. Az egyediség leginkább a különböző színes, barokk stílusú házaknak, szerb templomoknak, szűk sikátoroknak és csodaszép főterének köszönhető

Szentendrei látnivalók

Szentendre nem véletlenül népszerű a kirándulók körében, hiszen számos egyedi és nevezetes épülettel, hellyel találkozhatunk itt tartózkodásunk során. Ezek közül az alábbiakat mindenképp érdemes meglátogatni.

Szentendrei Fő tér

A város Főtere a történelmi városmag központjában található. A tér maga a volt szerb negyed központja. A közepén található Kalmár-keresztet még a Szerb Kereskedők Társasága emelte hálából, hogy a pestisjárvány végül elkerülte a várost.
A középkortól fogva itt volt a társadalmi és gazdasági élet színhelye. Gyakorlatilag itt futottak össze a budai, a visegrádi és a pilisi országutak.

Szamos Marcipán Múzeum

A magyarországi édességipar egyik meghatározó helyszíne Szamos Mátyás és Szabó Károly egykori műhelye. A cukrászda mellett található a múzeum, melyben különböző marcipán különlegességekkel és alkotásokkal találkozhatunk.
Emellett lehetőségünk van megismerkedni a cukrászat és marcipánkészítés mikéntjével, valamint vásárolhatunk kifejezetten Szamos termékeket is.

Egyéb szentendrei nevezetes épületek

Természetesen még ezen felül számos építményt érdemes lehet meglátogatnunk. Ezek között múzeumok, templomok, lakóházak egyaránt megtalálhatók. A teljesség igénye nélkül az alábbi listából mindenképp érdemes meglátogatnunk párat:

  • Belgrád székesegyház – Szerb Egyház Múzeum
  • Kovács Margit Kerámiamúzeum
  • Blagovesztenszka templom
  • Szerb Kereskedőház
  • Ráby ház
  • Pálffy ház
  • Nikolics ház
    Dumtsa ház
  • Bóbics ház
  • A harangozó háza

Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyakorlatilag Magyarország legnagyobb szabadtéri néprajzi gyűjteménye. Emiatt nemes egyszerűséggel a legtöbben csak Szentendrei Skanzen néven hivatkoznak rá. Az itt található épületek, tárgyak szinte pótolhatatlan és ezáltal felbecsülhetetlen értéket képviselnek.

Szentendre megközelítése

Bővebben…

Műanyag tárolódobozok a rend érdekében!

műanyag tároló dobozokKáoszban és rendetlenségben szinte lehetetlen dolgozni. Persze, mindig vannak olyanok, akik azt állítják, hogy a rendetlenség számukra nem jelent problémát, tökéletesen átlátják, hogy mi hol van, akkor is, ha papírhalmokkal vannak körbe barikádozva. Mi ebben nem kételkedünk, azonban úgy véljük, hogy mégis csak egyszerűbb, ha az iratok rendszerezve vannak és tisztában van vele, hogy mit hol kell keresni!

Műanyag tárolódobozok által könnyedén fenn tartható a rend. Alapvetően kétféle ember típus létezik a rendszerető és a káoszkapitány. Utóbbiak általában rendületlenül azt állítják, hogy átlátják a rendetlenséget és így jobban tudnak koncentrálni. E felől kétségünk sincs, azonban tény, hogy az embernek a közérzete is sokkal jobb, ha nem papír kupacokon kell átverekednie magát, hogy eljusson a kávéfőzőig vagy elmenjen mosdóba. Bővebben…

PR-cikk: legjobb honlapok

A Public relations cikk árak

  • A PíáR-cikk megjelentetési árak leginkább a megjelenés webhelyétől függenek. Az audit rendszerek mérése szerint értékes, a Google által gyakran indexált, magas MOZ Domain Authority értékű (min. DA 20, de lehetőleg PA 30 fölött) oldalon a megjelenés nem olcsó.
  • Függ a PR-cikk ára továbbá magától a szövegtől: milyen hosszú a cikk, hány kép van benne, hány kulcsszavas céloldali link került elhelyezésre.
  • Végül függ az ár hivatkozott weboldal jellegétől és minőségétől is. Egy Budapesten magánórákat adó gitároktató szakmai oldalát (gitárleckéit) bemutató píár-írás kedvezőbb közlési árat kap, mint egy háztartási cikkekkel kereskedő webáruház kínálatát népszerűsítő publikáció, és egy tartalmas, keresőbarát weblap online ajánlója is olcsóbb, mint egy gyenge tartalmú, silányul kivitelezett, a főbb keresőszempontoknak sem eleget tevő kommersz honlapé.
pr cikk oldalak ára
A legjobb PR-honlapok listája a linkre kattintva nyitható meg

Google helyezés javítás tartalommarketing eszközökkel

Legjobb PR-cikk oldalak a weben. Online Public relations cikk árak. Link elhelyezés bruttó ára. A PR-cikkek megjelentetése optimalizált honlapon javítja az organikus helyezéseket a Google keresőben.

Link elhelyezés, keresőmarketing és prémium linképítés

SEO-szakértő weboldala: keresőoptimalizálás. Szolgáltatás Budapesten cikktémák 2019: bruttó-nettó árkalkulátor, pánikbetegség öngyógyítása és Pseudomonas baktérium elpusztítása ClO2 fertőtlenítő szerrel.

Forrás: PR-cikk árak, oldalak. Cikk elhelyezés: legjobb ajánlott honlapok