Heidegger és szorongás

A lét és a nem mérhető idő

Kevés zseniálisabb szöveget olvastam, mint Heidegger időről tartott előadásának két egymástól függetlenül készült hallgatói jegyzetből összeállított változatát. Az előadó stílszerűen megsemmisítette az eredeti szöveget, mintegy illusztrálva alapgondolatát, miszerint az idő nincs úgy, ahogyan konvencionálisan gondoljuk. Nem múlik el. Eljön, de csak azért, hogy megismétlődjék.

Az időt nem érdemes, sőt nem kell mérni, mert a mérés nem azt mutatja, amit hiszünk, hogy mér. Mindössze annyi történik, hogy az óra mutatói körbe forognak. De akár foroghatnának visszafele is. Legtökéletesebb óra, mely a nappalimban van a falon. Debrecenben készült 1812-ben, s nincsenek mutatói. Ha lenne érzékem Heideggerhez, csak ezt az órát nézném, nem pedig a többit, melyek mutatói egykedvűen, de feltartóztathatatlanul peregnek egyik számról a másikra. A múlt jövő is. A jelen van egyedül, melynek meg kell ismétlődnie bennem, és a többiekkel, akikkel együtt vagyok. Érdekes kérdés, s talán Yollaka válaszol majd rá, hogy mi történik az interneten, a blogok térében az ittléttel. Hol vagyunk most?

Berniczky+Balla Dé

Első közös irodalmi blogunk! Nehezen született hosszas vajúdás után… De máris életképesnek látszik bizonyulni: egyre többen olvassák – és lájkolják is szorgalmasan… No és a fotó is többeket késztetett örömujjongásra. Pedig elég furi…

Ennél is fontosabb, hogy mi szeretjük. Évekig kapacitáltam Évát, hogy valamilyen módon használjuk ki a különleges helyzetet: két író nem csupán egy fedél alatt, hanem közös asszociációs térben él és lényegében ugyanazokra a külső ingerekre reagál. Igaz, más-más módon, mégis úgy, hogy az egymással való szüntelen érzelmi és gondolati érintkezés szükségszerűen kiépíti a maga függőhidait azok közé a szövegek közé, amelyek a két külön toronyban születnek.

Mégis, az emlékezetes közösen írt novellánál tovább hosszú ideig nem jutottunk: Éva annyira magáníró, hogy még a velem való közösködést se igen tudja elképzelni.

Ám születésnapja közeledvén, gondoltam, meglepem. Az ajándékom persze csak részben az: mellékeltem hozzá egy adag szerény kényszert is: most már muszáj lesz írni ebbe őneki is. Önmagam ajándéka kávéházi szegleten.

Néhány régebbi szöveggel kezdtem: találtam pár motívumegyezést kettőnk szövegei között, olyan volt, mintha azokban is egymásra reflektálnánk. Ezekkel indultunk, aztán meg jött a folytatás:  hol egyikünk, hol másikunk ír valami rövid hívómondatot (én néha haikut), a másik egy bekezdésnyi szövegben reagál. És hogy a játékunk izgalmasabb legyen: soha nem áruljuk el, kié az egyik és kié a másik szöveg. Szegény olvasó találgathat, ki-kicsoda: Berniczky+BDK.

Fotó kettőnkről, a blog logója.

Blogíráshoz ajánlott szöveg szerkesztő letöltése az internetről.