Ruszinok Kárpátalján

Személyes szimpátiám az önmagát most meghatározni igyekvő ruszinságé, azt azonban látnom kell, hogy ha történetesen sikerülne álmuk, az önálló ruszin állam létrehozása Kárpátalján, ebben a formációban nem túl nagy szerepet szánnának a magyarságnak.

1996-ban előadást tartottam a hollandiai Mikes Kelemen Kör tanulmányi napjain. A kárpátaljai magyarság helyzetéről beszéltem, de a szervezők külön megkértek, térjek ki arra, hogyan élnek a ruszinok Kárpátalján, mi a jogi státusuk. Az alábbiakat mondtam:

…ha a legutóbbi hivatalos népszámlás adatait megvizsgáljuk, a fentebb említett magyar vonatkozásokon kívül még egy igen fontos momentum tűnik fel: találunk a kimutatásban orosz és ukrán, cigány és román, sőt belorusz és kirgiz lakosokat – de nem találunk egyetlen ruszint sem. Holott mindenki tudja, aki valaha is hallott Kárpátaljáról (amelynek egy időben hivatalos neve is ez volt: Ruszinszkó), hogy az itt élő szláv lakosságot ruszinoknak vagy ruténoknak nevezik, de ismeretesek a rusznyák, a kisorosz vagy magyar-orosz megnevezések is. Nos hol vannak ők, miért nem tud róluk a statisztika?

A kérdésre csupán egy kis történelmi visszatekintés után válaszolhatunk. Tudnunk kell, hogy az internacionalizmust hirdető Szovjetuniónak a nemzetiségi politikája bőven megengedte, hogy egyes nemzeteket-népeket eltöröljön, nem létezővé tegyen, ugyanakkor újakat kreáljon. Így lettek a Karél félszigeten élő finnek karélok, így lettek a moldáviai (besszarábiai) románok moldovánok, s így lettek a Kárpátalján évszázadok óta élő s így őslakosnak tekinthető szlávok – nem ruténok vagy ruszinok, hanem –: kárpát-ukránok. Azaz a hivatalos álláspont 1945 óta az volt, hogy ruszin nép vagy nemzetiség nem létezik, az itt élő szláv lakosság ukrán, történelmileg azonos ezzel a nagy néppel, épp csak elszakadt tőle, mert ezer évre elszakították a magyar hódítók. Épp ezért 1945-ben – és itt majdnem szó szerint idézek egy a 60-as években megjelent hivatalos történelmi alapműből – „megvalósult az ezer éves álom, az ősi ukrán földek a szovjet népek nagy és szabad hazájában újraegyesülhettek”. Ezen az ideológiai platformon állva tehették meg a hatalom birtokosai, hogy a ruszin népnevet törölték szótárukból, nyelvüket dialektussá degradálták, görög katolikus vallásukat pedig 1949-ben egyenesen likvidálták (hitvalló papjaik jelentős részével egyetemben).

A kárpátaljai ruszinság azonban ezt az íróasztal mellett kiötlött verziót soha nem fogadta el, titokban újraszervezte vallását, igyekezett megtartani nyelvét, hagyományait. Erre talán nem is annyira öntudatossága okán, hanem leginkább azért adódott módja, mert e szláv népcsoport Kárpátaljának a szegényebb, elmaradottabb és erősen elszigetelt hegyvidéki részét lakja, ahová csak nagy késéssel ért el például a tömegkommunikáció, és így a külvilágtól szinte hermetikusan elzárt ruszin községekben, az ott élő földműveseknek és juhpásztoroknak bizony mindegy volt, hivatalosan kiknek-miknek nevezik őket.

A ruszinokkal kapcsolatos ideológiát a volt Szovjetuniótól megörökölte a független Ukrajna is, azzal a különbséggel, hogy míg a diktatúra 45 esztendeje alatt ezt a kérdést nem létezővé lehetett tenni, addig a nyolcvanas évek végének és a 90-esek elejének erjedési folyamatai során, amikor a szovjet hatalom már, az ukrán pedig még nem tudott megfelelő nyomást gyakorolni, nos, akkor a ruszin szellem kiszabadult a palackból. A pravoszláv egyház óriási ellenállása ellenére Kárpátalján újjászervezték egyházukat a görög katolikusok, megalakult a Kárpáti Ruszinok Szövetsége, lapot indítottak, s megindult egy új ébredési folyamat, melynek egyik csúcspontja az volt, hogy az említett ruszin szervezet vezetői árnyékkormányt alakítottak és zászlajukra tűzték a független Kárpáti Rusz nevű köztársaság megalakításának szándékát. Itt azonnal hozzá kell tennem, hogy ne gondoljunk széles tömegeket érintő népi mozgalomra. A ruszin ébredés néhány szűk értelmiségi csoport magánügyének tűnik mind a mai napig, s ezen csoportok egymással is torzsalkodva, átfogó stratégia és tömegbázis nélkül, nem ritkán igen szélsőséges nacionalista hangot megütve és gyakran a nemzeti romantika szintjén gondolkodva állítják hol azt, hogy a ruszinság azonos az ősi Kijevi Rusz népével és éppenséggel az ukránok meg az oroszok származnak a ruszinoktól, nem pedig fordítva, hol azt, hogy a ruszinok a honfoglalás idején itt talált fehérhorvátok leszármazottjai, hol azt, hogy ők a Kárpát-medence több ezer éves őslakosai, Isten kiválasztott népe, sőt – ad absurdum – azt, hogy egyenesen a kozmoszból érkeztek erre a földre.

Ezeken az „elméleteken” saját, azaz ruszin származású tudósaik is mosolyognak (említsünk csupán egyet, a magyarul is jól beszélő Kobály Józsefet), s történelmi, nyelvi, régészeti, antropológia vizsgálatok egybevetésével állítják – és ez ma a legtárgyilagosabbnak tűnő tudományos álláspont –, hogy a ma élő ruszinok ősei a XII-XIII. századtól kezdődően és Mária Terézia nagy betelepítési akcióival bezárólag jöttek-szivárogtak-települtek át a Kárpátok túloldaláról, genetikailag tehát azonosak a ma is ott élő ukránokkal. Azonban – és ezt már én teszem hozzá, úgy is mint liberálisan gondolkodó ruszinbarát – az évszázadok során a Kárpátalján élő szláv népcsoport meglehetősen nagy mértékben elhasonult az ukránoktól, más nyelvet beszél, amely a nyelvjárásiasságon túlmutató, alapvető grammatikai és lexikális különbségeket mutat az ukránokéhoz viszonyítva, mások a néprajzi és kulturális hagyományai, más a vallása – és talán más a mentalitása is, hiszen évszázadokon át mégis csak szorosabb-lazább közösségben éltek az alföldi magyarokkal, és mert mégis csak egy másik ország lakosai voltak, akik sorsközösséget vállaltak annak történelmével. (Gondoljunk csak a Rákóczi vezette szabadságharcra, amelynek során többször kitüntették magukat, s nagyságos fejedelmünk a „gens fidelissima” megtisztelő jelzővel említette őket.)

Ukrán „testvéreik” részéről a ruszinokkal ugyanaz történt, amire számtalan példát mutattak az utóbbi esztendők: a grúzok, alighogy kivívták az oroszoktól függetlenségüket, azonnal kijelentették, hogy Abházia elszakadásáról szó sem lehet; Moldávia, amint elszakadt a Szovjetuniótól, azonnal elnyomta a gagauz kisebbség nemzeti mozgalmát – és akkor már ne is szóljunk a Szerbiától elszakadt Horvátországban élő szerbekről. Nos, Ukrajna függetlenségi nyilatkozatán még meg sem száradt a tinta, amikor azonnal kijelentették, hogy Ukrajna területi integritása szent is sérthetetlen, azaz: nekik szabad volt a Szovjetunióból kiszakadniuk, de őbelőlük valakinek – azt már nem! Az a hivatalos álláspont sem váratott magára sokáig, mely szerint ukrán nemzet és ukrán nyelv csak egy van, s a ruszinok is ukránok, a megnevezés nem jelent többet, mint azt, hogy kárpáti ukrán.

Nekem mint magyarnak és a kárpátaljai magyarságnak nem lehet – és nem is kell hogy legyen – beleszólása ebbe a vitába; annál is kevésbé, mert ugyan az én személyes szimpátiám az önmagát most meghatározni igyekvő ruszinságé, azt látnom kell, hogy, ha történetesen sikerülne álmuk, az önálló ruszin állam létrehozása Kárpátalján, ebben a formációban nem túl nagy szerepet szánnának a magyarságnak, s nyilván azonnal kijelentenék, hogy a Kárpáti Rusz integritása sérthetetlen, a magyarok pedig esetleg nem egyebek elmagyarosodott ruszinoknál. A magam részéről botrányosnak tartom, hogy egy közel milliós lélekszámú etnikumtól elvitatják az önmeghatározás jogát, de elutasítok mindenféle nacionalizmust, így a ruszint, sőt a magyart is. Ugyanakkor igyekszem megértéssel szemlélni a ruszinok heveskedését, és belátom, hogy az őket ért igazságtalanságok ellen nem harcolhatnak egy grállovag eleganciájával. Nehezebb helyzetbe kerül a magyarság akkor, ha hivatalosan színt kell vallania ebben a kényes kérdésben; és itt hadd említsek egy konkrét példát. Hagyományosan minden év júniusában a Tiszapéterfalva határában újraállított turulmadaras emlékmű tövében gyűlnek össze mindazok, akik az Esze Tamás vezette 1702-es tiszabecsi átkelésre és a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcra kívánnak emlékezni. A nagygyűlést hagyományosan a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezi, ennek vezetői engedélyeztetik az összejövetelt és állítják össze a forgatókönyvet: ki kap majd szót, és ki nem. Ugyancsak hagyományosan a magyarokkal együtt ünnepelnek az emlékmű tövében a ruszinok is, akik maguk is fejedelmükként emlékeznek Rákóczira, s akik a magyarokkal együtt a két együtt élő nép szimbolikus értelmű összefogásának hiszik a lassan háromszáz éves fegyverbarátságot. Nos, az idén a hatóságok csak azzal a feltétellel engedélyezték a KMKSZ számára a megemlékezést, ha a ruszin szervezet képviselőinek a rendezők nem adnak szót (akik egyébként ilyenkor, ugyancsak hagyományosan, ruszin identitásuk kinyilvánításának jó alkalmát látják a rendezvényben). A szervezők hát kurtára-furcsára fogták az ünnepélyt és nem adtak szót a ruszin szövetség képviselőinek, azaz belementek ebbe a méltatlan kompromisszumba. Máig rágódunk rajta, vajon az ellenkező verzió jobb lett volna-e, hiszen képtelen helyzet, hogy egy nemzeti kisebbség hivatalos vezetőinek az államhatalom iránti lojalitás vagy egy másik kisebbség iránti szolidaritás között kelljen választania.

Forrás: Sorsverés vagy kiváltság? – hollandiai előadásom teljes szövege

Részlet a Tejmozi novella-változatának szövegéből:

Úgy képzeltem, Paul Robert az fajta ember, akiben kettészakadt a modern
ukrán műveltség és a ruszin ősiség. Mióta angol nyelvű környezetében napjának
nagy részét azzal tölti, hogy a kettő között csatornákat nyisson, hogy egyikből
a másikba engedje átáramolni a szavakat és mondatokat, egyre jobban elkülönül
benne a civilizáció a mítosztól. Egyik énje a korszerű európai nemzeteszményt
szolgálja, a másikkal egy jogfosztott, örökségéből kiforgatott nép homályba
vesző történetének és hagyományainak megmentésén dolgozik harcos elszántsággal.
Egyik primitívnek, elszigeteltnek, meghasonlottnak látja a másikat, a másik
elnyomót, kisemmizőt lát az egyikben. Egyik identitásától vergődik a másikig,
előbbiben integrál, összefog, egyesít a kontinuitás felkent papjaként, a
másikban elzárkózik, titkos ősiségbe vonul, mitikus eredetbe kapaszkodik,
mint valami örök szellemi partizán. A ruszinok voltaképp ukránok, mondja
mosolyogva reggel egyetemi asszisztensének; ez két teljesen különálló nép,
két vallás, két nyelv, két hagyomány, vallja délben lengyel barátainak az
elegáns torontói étteremben; este pedig azzal a meggyőződéssel fekszik le,
hogy ruszin ősei latinul beszéltek, görögül imádkoztak, héberül írtak, arabul
számoltak, törökül káromkodtak, perzsa, arámi, sumer dalokat énekeltek,
értettek az állatok nyelvén, és alighanem a csillagokból érkeztek erre a
földre.

A húgom elvarázsolva hallgatja Paul Robert esti meséit, reggel szerelmesen
integet utána, napközben többször is felhívja telefonon, az egyetemi titkárnők
már felismerik a hangját, aha, ez az az európai fruska, a másodikról kimaradt
diáklány, aki elcsábította az ő komoly profjukat, lám, mégis előjött az
ősi vér, hiába a két nemzedék, hiába az ügyvéd papa, a felső körök, a Harvard
és a Princeton, hiába a saját Department itt a hűvös Torontóban, lám, előjön
a keleti ösztön; felbukkan egy szerb vagy lengyel vagy román, magyar, szlovák
vagy ukrán, egyre megy, felbukkan egy diáklány abból a világból, és a jó
prof máris a karjába omlik, hiába környékezi a sok szőke germán és kreol
latin, őt elragadja az elemi erővel támadó keleti ámok.

A húgom ezt nem tudja, nem érti, miért választotta épp őt. Fogalma sincs
róla, hogy az ő Paul Robertje, akinek már az apja is az Újvilágban született,
milyen szláv örökségek közt őrlődik, pedig olvassa és fénymásolja a tanulmányait,
büszkén küldözgeti haza, mint annak bizonyítékát, milyen okos-fontos-híres
ember az ő sokat publikáló professzora, nem látja a vergődést, nem veszi
észre a bizonyítható elméletek alól feltörő bizonyíthatatlan hipotéziseket,
nem érzi a száraz és unalmas tudományon átvérző lázítóan izgalmas és tragikus
mitológiát. Paul Robert bizonyít és cáfol, teremt és rombol, felemelkedik
és alászáll, és közben vezekel, vezekel, vezekel, félvér ukrán apja helyett,
az őshazába meghalni visszatért ruszin nagyapjáért.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s