A mikrohullámú sütő használatától sokan ódzkodnak, mondván nem egészséges és akár veszélyes is lehet a használata. Ezt megcáfolandó, most összegyűjtöttünk 5 okot, amiért megéri mikrohullámú sütőt használni otthon, vagy a vendéglátóegységekben is.
1, Gyorsítja a konyhai folyamatokat
Egy mikrohullámú sütő kétségkívül képes felgyorsítani bizonyos konyhai folyamatokat. A hűtőből kivett élelmet például pár perc alatt képes kellemes meleggé varázsolni. Ez a tulajdonsága az otthoni és a vendéglátóipari mikrohullámú sütő használat mértékét nagyban befolyásolja, mondhatni mindennapossá teszi.
2, Alkalmas szárításra és pirításra
A mikrohullámú sütőben például fűszernövényeket is száríthatunk. A növények leveleit tegyük két réteg papírtörlő közé, és egy percig melegítsük őket a legmagasabb fokozaton. Ez a módszer petrezselyemmel, bazsalikommal és zellerlevéllel működik a legjobban.
Emellett dióféléket is könnyedén piríthatunk a sütőben. Ehhez terítsük el a magokat egy mikrohullámozható edény alján és adjunk hozzá olajt, vagy vajat. Ezután melegítsük magas fokozaton egy percig, majd 15 másodpercenként ellenőrizve folytassuk, míg világosbarnára és illatosra nem pirulnak a magok.
3, Süt és párol egyszerre
A mikrohullámú sütővel felgyorsíthatjuk a krumplisütést is. Ehhez alaposan mossuk meg a burgonyákat és szurkáljuk meg őket villával – ez segíteni fog abban, hogy távozzon belőlük a gőz. Egy krumplit 7-8, kettőt 10-12, négyet pedig 14-18 percig süssünk. Félidőben azonban ne felejtsük el megfordítani őket.
A párolás szintén megoldható a sütőkben, hiszen gyakran külön funkció is rendelkezésünkre áll. Ilyenkor nem kell mást tennünk, mint a megfelelő funkcióval és némi vízzel elhelyezni a párolni kívánt ételt és már készülhet is az ízletes párolt zöldség, vagy egyéb ételek.
4, Gyors olvasztást tesz lehetővé
A mikrohullámú sütőt mirelit ételek, vagy akár csoki olvasztásra is használhatjuk. A mikró erre roppant kényelmes megoldás kínál, köszönhetően az olvasztási funkciónak, aminek hála pár perces mikró használat után a legfagyosabb hús is felengedhet.
5, Sterilizálásra is alkalmas
A mikrohullámú sütőkről sokan nem tudják, de akár egyes konyhai eszközeink sterilizálásában is segítségünkre lehetnek. Ezek közül mindenképp kiemelendő a szivacs, illetve a vágódeszka fertőtlenítése
Kutatások ugyanis bebizonyították, hogy kétszerannyi kórokozó található a szivacson, mint a pénzen, a távirányítón, vagy a wc-ülőkén. Ráadásul nemcsak a kosz, de a benne összegyűlt szagok is kellemetlenek. Ennek megszűntetésére jó megoldás lehet, ha a mikrohullámú sütőben fertőtlenítjük, mert ott a magas hőmérséklet hatására a baktériumok, vírusok és a gombák 99%-a elpusztul.
A mosogatószivacs utána vágódeszka az egyik legszennyezettebb eszköz a konyhában, ami a baktériumok, vírusok célkeresztjében van. Főleg azokra a felületekre igaz, amelyek (rendszeresen) nyers hússal, tojással érintkeznek. A megfelelő fertőtlenítéshez nem kell mást tennünk, mint hogy a vágódeszkát alaposan eltöröljük mosogatószeres vizel, majd pár percre betesszük a mikróba.
Összegezve:
A mikrohullámú sütő egy igen multifunkciós konyhai eszköz, ezért elengedhetetlen minden valamire val konyha életében, ahol gyorsan és hatékonyan szeretnének ételeket készíteni.